2015. évi első rendezvényünk – a tavaszi betegfórum -  2015. március 28-án volt megszokott helyünkön, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) székházának előadótermében. Az OEP székház nagyon könnyen megközelíthető tömegközlekedéssel és autóval is, de a vidékről autóbusszal vagy vonattal érkező vendégeink is könnyen el tudtak jutni a helyszínre. A betegfórumunkon résztvevők jegyzettömböt, tollat, szendvicset, frissítőt, Autoimmun Kaleidoszkóp magazint, Reumatológiáról mindenkinek magazint kaptak. Ezen a szombat délután kettő orvosi előadást hallhattunk.

Első előadónk Dr. Vértes László főorvos, egyetemi oktató volt. Főorvos Urat ismerősként üdvözölhettük, hiszen már régebben tartott előadást részünkre, s legutóbbi Pillangó magazinunkba is írt. Főorvos Úrnak a legutóbbi közgyűlésünkön tiszteletbeli tagságot szavazott meg a tagság. Ezen a napon „Lupusz az irodalomtörténetben” címmel hallhattunk egy értékes előadást főorvos Úrtól.


Dr. Vértes László

Második előadónk Dr. Falus András egyetemi tanár, akadémikus volt a Semmelweis Egyetem Genetikai Sejt- és Immunbiológiai Intézettől. Professzor Úr előadásának címe „Öröklődés és környezet összefüggése lupusz betegségben” volt. Professzor Úrnak ezúton is köszönjük, hogy vendégül láthattuk, s köszönjük a kiváló előadást is.


Dr. Falus András

Az orvosi előadásokat videóra rögzítettük, hogy azon tagjaink is meg tudják nézni, akik a távolság vagy egészségügyi okok miatt nem tudtak eljönni betegfórumunkra. A filmeket a stúdió utómunkálatok után publikáljuk weblapunkon és DVD kiadványt készítünk. Egyenlőre anyagi okok miatt várhatóan 2015. év legvégén fogjuk csak publikálni ennek a kettő orvosi előadásnak a videóját.
Szeretném ezúton is megköszönni Dr. Sélleiné Márki Mária Főigazgatónőnek, hogy rendelkezésünkre bocsájtotta az Országos Egészségbiztosítási Pénztár előadótermét. Nekünk ez nagy támogatás, hiszen egy kulturált és jól megközelíthető helyen tudjuk megtartani betegfórumainkat.

Következő (őszi) betegfórumunk 2015. október 31-én (szombaton) lesz megszokott helyszínünkön. Sok szeretettel várunk mindenkit erre a programra is!

Go to top