Őszi betegfórumunk 2015. október 31-én volt az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) székházának előadótermében.  A betegfórumunkon résztvevők jegyzettömböt, tollat, szendvicset, frissítőt kaptak.

Első előadónk Dr. Polner Kálmán osztályvezető főorvos Úr volt a budapesti Szent Margit Kórházból. Főorvos Úr nagyon régen (15 évvel ezelőtt) volt már vendégünk, és akkor is eljött Főorvos Úrral Szabó Tünde, aki lupusszal él. Főorvos Úr előadásának címe Az SLE vese érintettsége és a betegoktatás jelentősége volt. Kiváló előadást hallhattunk Főorvos Úrtól és kérdéseinkre is választ kaptunk.

Már ismerősként üdvözölhettük második előadónkat, Dr. Vértes László főorvos Urat. Főorvos Úr nagyon barátságos velünk, ha segítséget kérünk, akkor mindig kapunk is, legyen az előadás vagy publikáció. A szokásos történelemóra keretében most Dr. Farkas Andor belgyógyász a lupuszról címmel hallhattunk érdekes előadást.

Ezúton is köszönjük előadóinknak (és egyben tiszteletbeli tagjainknak) a színvonalas előadásokat! Az orvosi előadásokat videóra rögzítettük, hogy azon tagjaink is meg tudják nézni, akik a távolság vagy egészségügyi okok miatt nem tudtak eljönni betegfórumunkra. A filmek már megtekinthetők Tag Kapu és Facebook Kapu oldalunkon a bejelentkezést követően. 

Betegfórumunk helyszíne most is az OEP székháza volt. A székház nagyon könnyen megközelíthető tömegközlekedéssel és autóval is, de a vidékről autóbusszal vagy vonattal érkező vendégeink is könnyen el tudtak jutni a helyszínre. Szeretném ezúton is megköszönni Dr. Sélleiné Márki Mária Főigazgatónőnek, hogy rendelkezésünkre bocsájtotta az Országos Egészségbiztosítási Pénztár előadótermét. Nekünk ez nagy támogatás, hiszen egy kulturált és jól megközelíthető helyen tudjuk megtartani betegfórumainkat.

Következő programunk a Lupusz Világnapjához kapcsolódik és 2016. május 7-én lesz ugyancsak az OEP székház előadótermében. Sok szeretettel várunk mindenkit erre a programra is!

 

Dr.Info hírek

  • Gátolja a rákos áttétek terjedését a hatóanyag

    A Northwestern Egyetem kutatói Sui Huang vezetésével az 1990-es évek végén felfedezték az összetett tumormarkert, a PNC-t, amelynek jelenléte jelzi, hogy a rákos sejtek képesek áttétel útján "többfejű szörnyként" terjedni.

  • Fajkusz kocc Fajkusz: „Szerintem jó nagypapa leszek!”

    Több, mint 30 éves emlék. Helyszínünk Zugló, a Szent Domonkos templom csendje. Hátul, a gyóntatófülkék mellett egy alacsony, de gyönyörű arcú, gyönyörűen kidolgozott testű kamasz srác áll alázatosan. Fajkusz Csaba tornász, a közeli Tornacsarnokból érkezett. Sokszoros bajnok, pedig akkor még nincs is a csúcson. Autogramot adni hívtam, mivel köröttem a csajok tombolnak érte, és a még létező Képes Sportban épp apró, ám szupi fotó jelent meg róla, ahogy magnéziumos kézzel bejelentkezik gyakorlatra. Kábé húsz lány onnan kivágott fotója van rám bízva dedikálás céljából, amit professzoros szórakozottsággal sikerül otthon hagynom. Égő. Csak a tárcámban lapul egy, amit mindig magamnál hordok, bár én ezt a fiút nem erotikus okból szeretem. Az orra alá nyomom, odafirkant, hát majd jobb híján húsz fecnire vágom, azt szétosztom! A következő, lassan 35 évre természetesen nem nyomja rá bélyegét ez a kínos incidens.

  • Depreceni kutatók fejlesztése: otthoni daganatfelismerő teszt

    Sarki drogériákban kapható daganatfelismerő gyorsteszt fejlesztésén fáradozik egy debreceni kutatócsoport. A tervek szerint a teszt árában és működésében is a terhességi teszteket idézi majd. A különbség annyi, hogy vizelet helyett székletmintával működik. Az ellenőrző ablakban megjelenő jelzések azt jeleznék, kell-e a tesztet elvégzőnek további tumorvizsgálatokra mennie – írja az MTA.

  • Svébis Mihály: a magyar lakosság rendkívül beteg

    A ráfordításhoz képest jól működik a magyar egészségügyi rendszer – mondta kórházszövetség elnöke.

  • Aggódik? Komoly betegsége lehet? 8 hónap múlva kivizsgáljuk!

    Év végére kapott időpontot egy olyan szemvizsgálatra a Hírtv olvasója, amit ha elvégeznek, számos más betegség meglétét is ki lehet zárni. A több mint nyolc hónapos várakozás még nem is minősül extrémnek Magyarországon, több olyan esetről is lehetett már hallani, ahol évek múlva jutna csak be a beteg az orvoshoz.

  • Kimondták: nem jó üzlet az embereket meggyógyítani

    Az egyik legnagyobb amerikai befektetési bank, a Goldman Sachs nemrég kiadott jelentésében figyelmezteti a pénzembereket: óvatosan kell közelíteni biotechnológiához és génterápiához, mert ha túl hamar meggyógyulnak az emberek, nem lesz kit kezelni, így nem térül meg a befektetés.

  • Nincs is hiány nővérekből a győri kórházban?

    A minisztérium szerint a győri kórházban ma sincs kevesebb ápoló, mint korábban.

  • Nővérhiány miatt szobákat vontak össze a győri kórházban

    Körülbelül 50-60 ápolót azonnal fel tudnának venni a győri kórházba, és ennyi pluszdolgozóval egy időre orvosolni lehetne a nővérhiány miatt problémákat – írja a Kisalföld.

  • Az „éjszakai baglyok” korábban halnak, mint a koránkelők

    A brit Surrey-i Egyetem és a chicagói Északnyugati Egyetem kutatói 430 ezer, 38 és 73 év közötti személy részvételével végezték kutatásukat. Eredményeik szerint az éjszaka szélsőségesen aktívaknál a 6,5 évnyi kutatási idő alatt mintegy 10 százalékkal nagyobb volt a halálozás kockázata, mint a korai kelőknél.

  • Döntse el, ki legyen az év legjobb háziorvosa!

    Május 10-ig még Ön is beküldheti történetét, hiszen addig tart „Az év praxisa a Kárpát-medencében” pályázat a magyarországi és a határon túli magyar háziorvosok, illetve az őket ajánló pácienseik számára.

Angol nyelvű hírek

Weborvos hírek

Cikkek, írások

Reklám

Hírlevél kérése vagy lemondása

Adja meg e-mail címét, ha szeretné megkapni a Magyar Lupus Egyesület 4-6 hetente hírleveleit, melyben az új hírekről, frissítésekről adunk tájékoztatást. A hírlevélről való leiratkozás is itt lehetséges.

Legutóbbi bejegyzés a Társalgóban

  • 2017. Nov 3. | 19 óra 56 perc

    Jó estét! Erdeklodnek, par napja jelentek meg a pillangoszarny alaku borelvaltozasaim. Kerlek segitsetek hogy tunik vagy halvanyodik el.mar igy is remesen nezek ki a fejem a szteroidtol mint egy lufi akkora a hajam meg kihullott.sle s vagyok januarban diagnosztizaltak.koszi elore is.Judit

Tovább a Társalgóba

Előadás videók

Egyedülálló videó tartalom Tagjainknak.

Tagbelépés



Cikkek, írások

Az egyesületünk alapításától napjainkig számított időszak nyomtatott kiadványaiban megjelent 134 cikk exkluzív tartalma, mely Tagjaink számára érhető el. 

Adókedvezmény

Ha SLE betegséggel élsz, jár az adókedvezmény!

Legfontosabb kérdések és válaszok a lupuszról

Bankkártyás támogatás

Rátérünk a lényegre. Weboldalaink ingyenesen látogathatók, de nem ingyen készülnek. 24 évvel ezelőtt alapított közhasznú civil szervezet vagyunk, de kormányzati megszorítások és a beszűkült pályázati lehetőségek miatt bevételeink nem érik el a 24 évvel ezelőtti állapotot sem. Kérjük támogass bennünket, hogy közhasznú tevékenységünket a jövőben is el tudjuk végezni.

Összeg:

Legyél tagunk

Legyél az 1993-ban alakult Schopper Gabriella Magyar Lupus Egyesület tagja!

Tagdíjad rendszeres fizetésével támogatod azt a közhasznú civil szervezetet, amelyik

a Te ügyedet képviseli.

Ezen kívül tagjaink hozzá tudnak férni a csak tagok számára elérhető egyedülálló videó tartalomhoz és szolgáltatásokhoz. 

Tagbelépés

 

Keress bennünket a Facebookon is!

Lap tetejére
×
Állj mellénk!

Rátérünk a lényegre. Weboldalaink ingyenesen látogathatók, de nem ingyen készülnek. 24 évvel ezelőtt alapított közhasznú civil szervezet vagyunk, de kormányzati megszorítások és a beszűkült pályázati lehetőségek miatt bevételeink nem érik el a 24 évvel ezelőtti állapotot sem. Kérjük támogass bennünket, hogy közhasznú tevékenységünket a jövőben is el tudjuk végezni.

Köszönjük!

 

×
Legyél tagunk!

Legyél az 1993-ban alakult Schopper Gabriella Magyar Lupus Egyesület tagja!

Tagdíjad rendszeres fizetésével támogatod azt a közhasznú civil szervezetet, amelyik

a Te ügyedet képviseli.

Ezen kívül tagjaink hozzá tudnak férni a csak tagok számára elérhető egyedülálló videó tartalomhoz és szolgáltatásokhoz. 

Tagbelépés