Mély fájdalommal tudatjuk, hogy

Dr. Vértes László főorvos,

a Magyar Lupus Egyesület tiszteletbeli tagja

2020. január 21. napján, életének 74. évében elhunyt.

Búcsúztatása január 31-én lesz 12 órakor a Budapest, Megyeri temető ravatalozójában.

Emléke szívünkben örökké él!

Dr. Vértes József ügyvéd, jogtudor és Dr. Vértes Józsefné, leánykori neve Gádoros Valéria házasságából született László, egyedüli gyermekként, 1946. augusztus 16-án Újpesten. Általános iskolai tanulmányait Újpest, Erzsébet utcai iskolában végezte kitűnő eredménnyel. 6 és 12 éves kora között gyerekszínészként sokat szerepelt. Középiskolai éveit az újpesti Könyves Kálmán Gimnáziumban járta mindvégig, kitűnő érettségi bizonyítványát is itt szerezte meg. Tanulmányaival mindig kitűnt társai közül. Az orvosi egyetemre nyert felvételt. Már kiskora óta orvos akart lenni, bár édesapja szerette volna, ha az ő nyomdokát követi, de elfogadta döntését, amely jónak bizonyult. 1970. szeptember 9-én átvehette az általános orvosi diplomáját. Számára teljesen egyértelmű Summa Cum Laude eredménnyel.

Megkezdődött a nagybetűs élet.

Folyamatosan képezte magát.

• 1975-ben Belgyógyász szakorvos lett
• 1981-ben Társadalom Szakorvostanból szerzett képesítést
• Majd Geriátria szakirányban végzett további tanulmányokat és szerzett diplomát
• 1984-ben Rehabilitációból szakvizsgázott
• 1990-es évek elején a Zeneterápiát is a szaktudományai közé sorolhatta

Munkahelyei:

• 1970-ben  A Semmelweisi Orvostudományi Egyetemen általános orvosaként kezdete pályafutását
• 1971-től 1975-ig a Fővárosi János Kórházban építette tovább karrierjét
• 1975-81 között a Fővárosi Kórház Visegrádi Szanatóriumában folytatta munkásságát
• 1981-ben a Kun utcai kórház igazgatói pozícióját tölthette be
• 1981-től 1984 év végéig a Fővárosi István Kórház orvosaként is tevékenykedett
• 1985-től 1988-ig Budapest VI. kerületi Tanács Városi Bizottság Művelődési és Egészségügyi Osztályán kerületi főorvos volt
• 1989-től Budapest Péterffy Sándor utcai kórház Csengeri utcai részlegének krónikus belgyógyászati, geriátria osztályának igazgató főorvosa lett.

Sokoldalú, több területre is kiterjedt tudásával 2002 júniusáig – betegsége bekövetkeztéig – szolgálta az országot és tett eleget orvosi hitvallásának.

Betegsége azonban nem akadályozta meg abban, hogy számos civil szervezet aktív tagja legyen.

A teljesség igénye nélkül orvosi pályafutása alatt a következő pozíciókat és státuszokat töltötte be:

• a Magyar Gerontológiai Társaság főtitkára – itt kell, hogy megjegyezzük – László élete nagy részében az idős emberek életének szebbé tételéért munkálkodott
• a Jámbor Gréte Időskutatási Alapítvány Kuratóriumának elnöke
• a Jámbor Gréte Idősgondozási Alapítvány Kuratóriumának elnöke
• a Magyar Újságírók Szövetségének tagja
• a zeneterápia oktatásában is részt vett jó néhány egyetemen és főiskolán
• a Puccini Társaság alapító elnöke

Végül, de nem utolsó sorban, mely a Főorvos úr számára talán a legfontosabb volt, az Orvosi  Hetilap Szerkesztő Bizottság tagjának lenni. Kutató munkáin keresztül, rendszeres értékes írásaival emelte a hetilap színvonalát, nem kevesebb, mint 50 éven keresztül.

Hűséges és eredményes 50 éves munkájáért, 2019. május 16-án az Orvosi Hetilap Markusovszky Lajos Emlékérme kitüntetést ajándékozta Dr. Vértes Lászlónak, mely igen nagy örömöt szerzett neki.

Bizakodó volt a jövőre nézve. Készült a következő cikkekkel, ám ezek az iratok már befejezetlenek maradnak. 2020. január 21-én a halál magával ragadta. Utolsó hónapjait gondoskodó ápolónője szeretett családi körében tölthette.

Életéről:

Nagyon szerette, tisztelte szüleit, mindig róluk beszélt. A múlt gyönyörű emlékeit sokszor idézte fel. Bennük élt!

Az 50. és 60. születésnapi megemlékezéséből idézek: „60 év. Hatvan esztendő… ízlelgetem. Érdemes volt megérni? Nem. Vidám örömteli? Nem, nem és nem! Édes szülők, nagyszülők, családtagok nélkül nem. Nincs már más csak 9 síremlék…”

Valóra vált a legfőbb vágya, most már szeretett, imádott szüleivel lehet örökre együtt!

Kedvenc idézetével búcsúzunk:

Aprily Lajos:  Apám, Anyám

„Elmentek innen sok- sok  éve már,

de árnyékarcuk búsan visszajár.

Bocsássatok meg, élő kedvesek,

hogy egyszer én is bús árnyék leszek.”

Nyugodj békében drága barátunk!